A­lig­ha­nem min­den nép­nek meg­van a ma­ga San­cho Pan­sá­ja. És - ki tud­ja mi­ért - ez a vi­dám, oly­kor g­ro­teszk, de min­den cset­lést-­bot­lást, bal­si­kerű ka­lan­dot vé­gül is át­vé­szelő fi­gu­ra egy­-egy ked­venc nem­ze­ti e­le­del ne­vét vi­se­li.

Hol­lan­di­á­ban Pic­kel­her­ring­nek hív­ják, F­ran­ci­a­or­szág­ban Je­an Po­ta­ge­nak. Ang­li­á­ban Jack Pud­ding né­ven be­cé­zik, I­tá­li­á­ban Mac­ca­ro­ni­nak, a né­me­tek­nél Hans­wurst­nak hív­ják.

Ma­gyar­or­szá­gon - Pap­ri­ka Jan­csi­nak! El le­het­ne tűnőd­ni raj­ta, hogy mi­ért ép­pen a pap­ri­ká­ról kap­ta ne­vét a vurs­lik, ma­já­li­sok, sza­bad­té­ri mu­lat­sá­gok kö­zön­sé­gét mu­lat­ta­tó báb­já­té­kok ked­venc hő­se. Ta­lán a pap­ri­ka tűz­pi­ros szí­ne ra­gad­ta meg a báb­já­té­ko­sok fan­tá­zi­á­ját? Vagy a pap­ri­ka ter­mé­sé­nek fur­csa, he­gyes for­má­ja? Ne­tán csípős, pi­káns í­ze, a­mi mi­att régtől fog­va a csip­kelődő hu­mor jel­ké­pe?

A­kár­ho­gyan is - Pap­ri­ka Jan­csi e­re­de­ti fi­gu­ra! Bajt ke­ver - és baj­ba ke­ve­re­dik ma­ga is. Gyor­san düh­be gu­rul, mert a ter­mé­sze­te i­ga­zán "­pap­ri­kás", csi­hi-­pu­hik­ba ke­ve­re­dik, és ne­megy­szer ő húz­za a rö­vi­deb­bet.

Ha vi­szont győz, ak­kor a győ­ze­lem gyü­möl­cse­it nem ő él­ve­zi, ha­nem tár­sa, a kis­sé e­gy­ügyű­nek tűnő Vi­téz Lász­ló. A kö­zön­ség tap­sa - a­kár győz, a­kár ki­kap - még­is Pap­ri­ka Jan­csi­nak szól. Na­i­vi­tá­sá­val, jó szí­vé­vel - és az­zal, hogy min­den vicc­ben min­dig "­ben­ne van" - va­la­hogy min­dig be­le­lop­ja ma­gát az em­be­rek szí­vé­be, mi­re a já­ték vé­get ér. És hát tu­laj­don­kép­pen va­la­mi ha­son­ló tör­tént az idők fo­lya­mán a ma­gyar fű­szer­rel is. Meg­is­mer­ték, meg­ked­vel­ték - hasz­nál­ják min­den­ütt.
Az u­tol­só ol­da­la­kon pik­ni­kek­re, ma­já­li­sok­ra s e­gyéb vi­dám sza­bad­té­ri e­vé­sze­tek­re al­kal­mas fa­la­tok re­cept­je­it a­ján­lom.