A vi­lá­gon sok­fe­lé a sá­má­nok, va­rázs­lók, pa­pok a pap­ri­kát gyó­gyí­tás­ra és még más cé­lok­ra is hasz­nál­ták. Chan­ca dok­tor az­zal nyúj­tot­ta át a rej­té­lyes nö­vény mag­va­it a ki­rálynő­nek, hogy an­nak csípős, pi­ros ter­mé­sé­ben a Tű­zis­ten rej­te­zik - az An­til­lák la­kó­i o­lyan i­talt ké­szí­te­nek belő­le, a­mely­nek ér­zé­ke­ket in­gerlő ha­tá­sa van. Nem is a­lap­ta­la­nul hit­ték ez­t az in­di­ók - a pap­ri­ka va­ló­ban af­ro­di­zi­á­kus ha­tás­sal is ren­del­ke­zik.

Ja­ma­i­ká­ban gyógy­szer­nek hasz­nál­ták: cit­rom­léből, ma­de­i­ra bor­ból és egy u­bor­ka­faj­ta le­véből pap­ri­ká­val fű­sze­re­zett i­talt ké­szí­tet­tek, a­mely ál­lí­tó­lag el­mu­lasz­tot­ta a gyo­mor­ron­tást és a gör­csö­ket.

A ma­gyar Al­föld la­kó­i pap­ri­kás s­nap­szot it­tak a "­há­rom­na­pos hi­deg­le­lés" el­len­, a­mely a ma­lá­ri­a va­la­mely vál­fa­ja le­he­tett. Hogy gyógy­szer­nek mi­lyen volt, nem tud­ni - de annyi bi­zo­nyos, hogy a­ki e­le­get i­vott belő­le, min­den ba­já­ról, be­teg­sé­géről meg­fe­led­ke­zett. A ma­lá­ri­a az­ó­ta vég­leg megszűnt Ma­gyar­or­szá­gon - de a pap­ri­kás pá­lin­ka nem kö­vet­te az el­mú­lás­ba: van­nak, a­kik gyo­mor­ron­tás, has­fá­jás el­len ma is isszák.
A­mint ez több­nyi­re tör­tén­ni szo­kott, a tu­do­má­nyos ku­ta­tás az idők fo­lya­mán a pap­ri­ká­val kap­cso­lat­ban is ki­de­rí­tet­te, hogy a né­pi hi­e­del­mek mé­lyén ő­si ta­pasz­ta­la­tok rej­le­nek. Sok tu­dós, ku­ta­tó fog­lal­ko­zott a pap­ri­ka e­gyik ha­tó­a­nya­gá­val, a cap­sa­i­cin­nel. Hő­gyes End­re ma­gyar or­vos­tu­dós már 1878-­ban ki­von­ta a pap­ri­ká­ból a csípős­sé­get o­ko­zó ha­tó­a­nya­got, a cap­sa­i­cint, és kí­sér­le­tek­kel mu­tat­ta ki, hogy an­nak ha­tá­sá­ra fo­ko­zó­dik a nyál- és gyo­mor­nedv el­vá­lasz­tá­sa, é­lén­keb­bé vá­lik a bélmű­kö­dés. A későb­bi ku­ta­tá­sok i­ga­zol­ták, hogy a pap­ri­ka fo­gyasz­tá­sa el­ő­se­gí­ti az e­mész­tést, és ez­zel ked­vező ha­tást gya­ko­rol az e­gész­ség­re.

A pap­ri­ka to­váb­bi, ad­dig is­me­ret­len jó tu­laj­don­sá­ga­it hoz­ták fel­szín­re Szent-­Györ­gyi Al­bert p­ro­fesszor ku­ta­tá­sa­i. A No­bel-­dí­jas tu­dós a sze­ge­di e­gye­te­men lévő la­bo­ra­tó­ri­u­má­ban 1936-­ban f­ris­sen sze­dett fű­szer­pap­ri­ká­ból ál­lí­tott el­ő C-­vi­ta­mint. Ki­de­rült, hogy a zöld színű csö­vek­ben 175 mg, a sár­gák­ban 250 mg, a pi­ro­sak­ban pe­dig 340 mg C-­vi­ta­min van 100 g pap­ri­ká­ra szá­mol­va, te­hát min­den zöld­ség­fé­le közt a pap­ri­ka a leg­gaz­da­gabb vi­ta­min­for­rás, négy­szer-öt­ször annyi C-­vi­ta­mint tar­tal­maz, mint a cit­rom. Az i­gaz­ság­hoz tar­to­zik, hogy az ő­rölt fű­szer­pap­ri­ká­ban a rak­tá­ro­zás i­de­je a­latt a C-­vi­ta­min mennyi­sé­ge fo­ko­za­to­san csök­ken. A lég­men­tes, fény­zá­ró cso­ma­go­lás a­zon­ban las­sít­ja, csök­ken­ti a vi­ta­min le­é­pü­lé­sét.

Na­gyon gaz­dag A-­vi­ta­min­ban is a ma­gyar pap­ri­ka: a ben­ne lévő p­ro­vi­ta­mi­no­kat (elő­vi­ta­mi­no­kat) a máj a­la­kít­ja át az em­be­ri szer­ve­zet szá­má­ra nél­kü­löz­he­tet­len vi­ta­min­ná. A fel­nőtt em­ber na­pi 2 mg A-­vi­ta­min szük­ség­le­tét 34 g ő­rölt fű­szer­pap­ri­ka biz­to­sít­ja. Je­lentős (10-12%) cu­kor­tar­tal­ma is van a pap­ri­ká­nak, mely­nek 900x0.01b­fe0817e­e1ep-1022 szőlő­cu­kor. Az ő­rölt fű­szer­pap­ri­ká­ban a nyers­rost­tar­ta­lom 20-24%.0 Fon­tos al­ko­tó­ré­sze­i az il­ló­a­nya­gok, fe­hér­jék, szer­ves sa­vak és ás­vá­nyi a­nya­gok, me­lyek kel­le­mes, fű­sze­res í­zét, a­ro­má­ját ad­ják. Az őr­le­mény­ben lévő ma­go­laj an­ti­o­xi­dáns ha­tá­sá­val biz­to­sít­ja, hogy a pap­ri­ka nem a­va­so­dik.
Szent-­Györ­gyi p­ro­fesszor fe­dez­te fel az­t is, hogy a fű­szer­pap­ri­ka- az ér­rend­szer szá­má­ra fon­tos - P-­vi­ta­mint is tar­tal­maz. Van a pap­ri­ká­ban a­zon­kí­vül B1- és B2-­vi­ta­min is.